Szerethető reklámok készültek a Márkának

Három éve választotta a Márka Üdítőgyártó Kft. a JWT budapesti ügynökségét kommunikációs partnernek. Idén tavasszal egy új imázskommunikáció született, amelyről Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó tulajdonosa beszélt bővebben.

„Régóta gondolkodtunk azon, hogy egy régi magyar márka, hogyan tudna igazán autentikusan, ugyanakkor a fiatalabbak számára is releváns módon megszólalni. Végül a JWT csapatával való találkozáskor találtuk meg a válaszokat a kérdéseinkre. Az elmúlt években építkezésbe kezdtünk, amelynek első eleme egy a márkát újrapozícionáló kampány és egy hozzá kapcsolódó promóció volt. Idén tavasszal pedig egy teljesen új üzenettel érkezünk meg fogyasztóinkhoz” – mondta Pécskövi Tibor.

Erről már Márton Szabolcs a JWT egyik kreatív igazgatója beszélt, aki elmondta: „Sosem könnyű egy olyan márka kommunikációs terét megalkotni, amelynek ilyen hosszú története van a piacon és ebből fakadóan célcsoportja ennyire heterogén. Fiatal-idős, nő-férfi, nagyvárosi-vidéki. Egy hosszú stratégiai és kreatív folyamat végén azonban született egy különleges gondolat. Ha ennyire különbözőek is vagyunk, vajon van-e bennünk bármi közös. Az már az alkotási folyamat különböző fázisaiban kiderült, hogy a válasz igen. Amikor a forgatási előkészületek zajlottak egy dologban voltunk teljesen biztosak. „Igazi” embereket szerettünk volna megmutatni, megszólaltatni. Nem előre megírt szövegekkel, csak a koncepcióval ismertettük meg őket és szerettük volna, ha saját magukat adva, a kamera előtt derül ki, megtalálják-e azt az egyetlen egy dolgot, amiben egyezik a véleményük, ízlésük. Most már elárulhatjuk, megtalálták”.

A kampánynak van még egy különleges eleme. Mivel a koncepcióban erős társadalmi felelősségvállalási potenciált is éreztek, kerestek egy arcot, aki hitelesen tudná képviselni ennek a megújult filozófiának a legfőbb üzenetét. Weisz Fanniban találták meg azt az embert, akitől még hitelesebbé vált a gondolat, hogy bármennyire is különbözőek vagyunk, mindenkiben van valami közös – írja a JWT közleménye.

 

Legendás magyar márka akar hódítani külföldön

Nemcsak a szánkat pirosra festő hírhedt mesterséges színezéket tüntette el, hanem teljesen új üzleti receptet is kidolgozott a Márka üdítők számára az a családi vállalkozás, amely néhány év alatt majdnem meghatszorozta a termelést és az árbevételét. A Márka Üdítőgyártó Kft. már elhagyná a márkanév elől a retró jelzőt és még inkább az egészséges italok felé mozdulna. Ma a cégnél oxigénnel dúsított vizet, jeges teát és gyümölcsleveket is készítenek, és olyan országokba is betörnének, ahol a vevőknél a Márka név semmilyen emléket sem ébreszt. De már most is szállítanak Angliába, a honvágyukat részben Márkával enyhítő ottani magyaroknak.

Nagy pillanat volt a Márka üdítőital történetében, amikor 2011-ben a hírhedt mélyvörös színű mesterséges színezőanyagot lecserélték természetes anyagokra. Nem mindenkinek tetszett a váltás, az egyik vevő szóvá is tette, hogy kislánya azt szeretné, ha a meggyízű Márka ezentúl is pirosra színezné a száját – idézi fel Pécskövi Tibor, a törökbálinti Márka Üdítőgyártó Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője.

Azt válaszoltam, hogy ne felejtse el, akkor a gyomra is piros lenne

– tette hozzá.

Azóta nemcsak a kislány nőtt sokat, hanem a Márkát 2007-ben átvevő családi vállalkozás is, amely a kezdeti kilenc termékkel szemben ma már közel 60 féle italt dob piacra. Az akkori nem egészen hatmillió literes termelés után idén már 35 millió litert terveznek, az árbevétel pedig a várakozásaik szerint a kezdeti 600 millió forintról idén már 3,4 milliárd forintra nőhet. 2010 óta minden évben nyereségesek voltak. „Korábban a havi kétmillió palack is az álomkategóriába tartozott, de ma már ezt is túlléptük” – mondja Pécskövi.


© Márka Üdítő / Facebook

A kft. ma már nem retró brandként népszerűsíti a Márkát, szándékosan nem utalnak vissza a múltba, nem is a nosztalgiát erősítik, hanem friss márkaként újítják meg a kínálatot. „A legkockázatosabb az, hogy meddig tudjuk szétnyújtani a választékunkat, át tudunk-e menni más területekre, működik-e egy régi márka úgynevezett ernyőmárkaként” – mondja az ügyvezető, aki szerint szénsavas termékek gyártójaként már sikerült megvetniük a lábukat és növekedniük a gyümölcslevek piacán is.

Ez a profilbővítés egybeesett azzal a céllal is, hogy a Márka egyre inkább az egészséges italok felé forduljon. Ma már a szénsavmentes termékeik, a gyümölcslevek, jeges teák, oxigénnel dúsított ízesített ásványvizek teszik ki az árbevétel 35-40 százalékát. Egyúttal leálltak az energiaitalokkal, ezek nem illettek a hangsúlyozottan egészséges termékek közé. Persze a szénsavas italok maradtak, de például a legendás meggy Márkának már cukormentes verziója is létezik Fitt Meggy néven.

Alig tudtak eleget gyártani

Az italokat bérgyártásban készítik a Gramex 2000 Kft. veresegyházi üzemében, a Márka saját üzem létrehozását egyelőre nem tervezi, de Pécskövi szerint nemrégiben a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson megvettek egy háromhektáros területet, itt építenék fel a cégközpontot, illetve egy logisztikai bázist is, de hosszú távon az itt található vizet is kihasználhatják, az ügyvezető szerint kútfúrásokat is terveznek.

Bár kiválóan együtt tudnak működni a Gramexszel, amely a Márka igényeihez alakítja például a fejlesztéseit, és a raktározást is közösen végzik, a már-már szimbiózisban élő két céget érik meglepetések. Ilyen volt tavaly az az átmeneti gyártókapacitás-hiány, amit az új csomagolásban megjelent gyümölcslevek iránti vártnál nagyobb kereslet okozott. Őszig „küzdöttek” Pécskövi szerint, később pedig a kapacitástervüket pedig átalakították, így idén nem számítanak újabb meglepetésre.

A rugalmasság nagy előnyt jelenthet ebben az iparágban, amely Pécskövi szerint itthon egyre inkább koncentrálódik, néhány nagy külföldi szereplő terepévé válik.

Mi sok nullával kisebb büdzsével rendelkezünk, és nem bírnánk el, ha az értékesítés átmenetileg negatívba csapna át

– teszi hozzá. A szénsavas termékek piacán Pécskövi szerint mindenesetre egészen jól állnak, a Coca-Cola és a Pepsi után itt a harmadikok 10,5 százalékos részesedéssel.

Új recept jött az üzletben is

Kisebb űrtartalomra is váltanának
Nem mindegy, a cég hová és mit szállít: a logisztikai kiadások a Márka összköltségének átlagosan 5-8 százalékát teszik ki, de a kétliteres kiszerelésű szénsavas termékeknél ez akár 13 százalékra is felugorhat. Jelenleg a hagyományos 0,5, 1,5 és kétliteres palackokat használják, de Pécskövi szerint fontolgatják, hogy a Márkával is áttérnek a kisebb űrméretekre – ahogy azt nemrégiben a Pepsi és a Coca-Cola is tette, például a kétliteres kiszerelés 1,75 literesre cserélésével.

A növekedésben kulcsfontosságú volt az értékesítés és disztribúció 2012-es átalakítása. Korábban ketten vitték a kereskedelmet, Pécskövi járta a jelentős kiskereskedőket, „a multikat”, kollégája pedig a nagykereket.

Ma már 16 területi képviselőjük van négy régióban, akik közvetlenül a boltokkal tartják a kapcsolatot, Pécskövi szerint ez volt az alapja annak, hogy nem csak a szénsavas italokkal tudtak nőni. Az új modellt viszont az így kieső forgalom miatt nem nézték jó szemmel a nagykerek, de később megbékéltek, amikor az aránylag kevés terméket rendelő üzleteket újra hozzájuk irányították.

Úgy látja, ma már aktívan menedzselni kell a termékeket, nem elég, ha bekerülnek egy hiper- vagy szupermarketbe, „akkor sem adják el magukat”. A Márka új értékesítési rendszerében már jobban el lehetett adni például a jeges teákat is, amiknek korábban majdnem megfeneklett az értékesítése. Mindenhová szállítanak, jelenleg 600-700 közvetlen vevőjük van, és ezt a számot részben a félliteres kiszerelésű, új csomagolású termékekkel szeretnék növelni, ezek új lehetőségeket nyitnak, ugyanis földrajzilag nagyobb területet lehet velük ellátni.

Külföldön nőnének tovább


© Márka Üdítő / Facebook

Az, hogy mekkora palackokba töltik a Márkát, adott esetben még fontosabb kérdés lehet az export esetében. A cég jelenleg is szállít például Nagy-Britanniába, a honvágyukat részben Márkával enyhítő ottani magyaroknak, illetve kisebb-nagyobb mennyiségben az USA-ban működő magyaros termékeket kínáló boltoknak, illetve Horvátországban, Szlovéniában és Romániában is jelen vannak. Az utóbbi piacon nemrégiben találtak egy helyi partnert, így, ahogy Pécskövi fogalmaz, minden ottani régióban megnyíltak a disztribúciós csatornák.

De a nagy dobás csak ezután jöhet: a Márkát még több délkelet-európai országban is bevezetnék, olyan területeken is, ahol nem határon túli magyarok élnek és a Márka név vélhetően nem jelent sokat. Pécskövi szerint nem feltétlenül a szénsavas üdítőkkel indulnának el, hanem például a gyümölcslevekkel, és nem lesz elég együttműködniük egy több terméket is értékesítő helyi céggel, „valami pluszt kell adni, helyi értékesítési csatorna kell”.

A logisztika is fontos kérdés, az ügyvezető azt mondja, előbb-utóbb helyi termelésre is szükség lehet, például Romániában.

A vállalkozás eddig saját forrásokból fedezte a működését és a bővítéseket, de a jövőben külső forrásokra is szüksége lehet. Pécskövi szerint leginkább pályázati forrásokra – akár vissza nem térítendő támogatásokra – számítanak a leginkább a következő két-három évben.

A Balkánon terjeszkedne a Márka

Ambiciózus terveket raktak össze a közelmúltban a Márka üdítők gyártójánál. Vége annak a korszaknak, hogy csupán a magyar piacra koncentrálnak – mondta a Népszabadságnak Pécskövi Tibor, a termelést végző Márka Üdítőgyártó Kft. egyik tulajdonosa, ügyvezetője.

Az elképzelések szerint Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Montenegróban, Bulgáriában, Romániában jelennének meg. A cégvezető szavai szerint ennek most folyik az előkészítő munkája, s a piacra lépést idén őszre, de legkésőbb jövő tavaszra időzítik. Hozzátette: több ország esetében is hozzá kell nyúlni a receptúrához, s a termékeket a fogyasztók igényeihez kell igazítani, hiszen nem ugyanazokat a ízeket viszik például Szerbiában, mint amit szeretnek Magyarországon. Ezek a tesztelések is most zajlanak – tette hozzá a Népszabadságnak Pécskövi Tibor.

A tervek szerint saját disztribúciós hálózatot és képviseletet hoznának létre az országokban. Belátható időn belül az árbevétel érdemi része már az exportpiacokról folyna be – jegyezte meg. Hogy pontosan ez mennyi vagy milyen arányú lenne, azt nem kívánta előre jelezni, mint mondta: konkrét célokat egyelőre nem jelöltek ki.

Szerző: Népszabadság

Külföldön terjeszkedne a legendás magyar retrómárka

A népszerű retróital, a Márka gyártója az utóbbi években komoly karriert futott be, a cég pedig már külföldön is terjeszkedne.

A Balkánon akar terjeszkedni a Márka üdítők gyártója – írja a Népszabadság.

Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó Kft. egyik tulajdonosa, ügyvezetője a lapnak elmondta, már nem csak a magyar piacra akarnak koncentrálni, az elképzelések szerint Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Montenegróban, Bulgáriában, Romániában is betörnének a piacra, ezt most készítik elő, de idén ősszel, vagy jövő tavasszal már meg is lépnék a dolgot.

Fotó: markaudito.hu

Pécskövi azt mondta, mivel a balkáni országokban nem ismerik a Márkát, ezért megfelelő marketinget és a piacképes ár-érték arányt próbálják majd bevetni, de még a recepten is igazítani kell, hogy az ital ízvilága megfeleljen a külföldi fogyasztók igényeinek. A tervek szerint saját disztribúciós hálózatot és képviseletet hoznának létre az egyes országokban és arra számítanak, hogy hamarosan az árbevétel érdemi része már az exportból fog bejönni.

A Pécskövi Tibor és testvére, Pécskövi Gábor tulajdonában lévő italgyár egyébként az utóbbi évben dinamikusan növekedett, 2010-ben még 500 milliós árbevételük volt, idén már 3,5 milliárddal terveznek, tavaly pedig még kapacitásproblémáik is akadtak, nem tudtak annyi italt gyártani, amennyi kellett volna. A cég ezért Bács-Kiskun megyében tervez egy cég- és logisztikai központot kialakítani, hosszú távon a termelést is ide hoznák.

A Márka üdítőital receptjét 1973-ban dolgozták ki, a szőlő, meggy, málna és narancs ízű szénsavas üdítőitalok mellett a cég ma viszont már gyümölcsleveket, jeges teát, ízesített vizeket, hamarosan pedig izotóniás sportitalokat is kínál. Az eredeti Márka szénsavas család ma már csak az árbevétel 60-65 százalékát adja.

Forrás

Külföldön nyomulna a Márka

A Balkánon terjeszkedne a Márka üdítők gyártója. A retro szénsavas ital mellett a teákra és ízesített vizekre is áttérő cég egyelőre nem mondott konkrét exportszámokat, de középtávon inkább már a kinti forgalomból növekedne a társaság.

 

Ambiciózus terveket raktak össze a közelmúltban a Márka üdítők gyártójánál. Vége annak a korszaknak, hogy csupán a magyar piacra koncentrálnak – mondta lapunknak Pécskövi Tibor, a termelést végző Márka Üdítőgyártó Kft. egyik tulajdonosa, ügyvezetője. (A társaságnak jelenleg testvérével, Pécskövi Gáborral közösen a tulajdonosa.) Az itthon a retrohullámmal mind népszerűbb üdítőital a balkáni országokban szeretné komolyan megvetni a lábát. Az elképzelések szerint Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, Montenegróban, Bulgáriában, Romániában jelennének meg.

Pécskövi Tibor
Fotó: Bese Zoltán

A cégvezető szavai szerint ennek most folyik az előkészítő munkája, s a piacra lépést idén őszre, de legkésőbb jövő tavaszra időzítik. Kicsit más lesz persze az itthon a rendszerváltás előttről széles körben ismert márka külföldi népszerűsítése, hiszen a Balkánon semmit sem mond a termék neve. Nincs új a nap alatt – mondta Pécskövi. Ugyanazokat az eszközöket tudják bevetni egy terjeszkedéshez, mint amit egy külföldi gyártó a magyar piacra lépésekor. Megfelelő marketing, kereskedelmi és disztribúciós háttér és piacképes ár/érték arányú termékek. A következő néhány hónapban utóbbiak felépítését és kialakítását végzik.

Hozzátette: nem csak ezen feladatokon dolgoznak. Több ország esetében is hozzá kell nyúlni a receptúrához, s a termékeket a fogyasztók igényeihez kell igazítani, hiszen nem ugyanazokat a ízeket viszik például Szerbiában, mint amit szeretnek Magyarországon. Ezek a tesztelések is most zajlanak – tette hozzá Pécskövi Tibor. A tervek szerint saját disztribúciós hálózatot és képviseletet hoznának létre az országokban. Belátható időn belül az árbevétel érdemi része már az exportpiacokról folyna be – jegyezte meg. Hogy pontosan ez mennyi vagy milyen arányú lenne, azt nem kívánta előre jelezni, mint mondta: konkrét célokat egyelőre nem jelöltek ki.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Azt azonban kifejtette, hogy az elmúlt időszakban rendre dinamikus fejlődést produkáltak; 2010-ben még mintegy 500 millió forint árbevételt hoztak össze, ezzel szemben erre az évre már közel 3,5 milliárd forintos tervet jelöltek ki. Ezt a tendenciát terveik szerint csak erősíti a terjeszkedés a Balkánon. A növekedés tavaly szezon közben olyan mértékű volt, hogy kapacitásproblémákkal küzdöttek, vagyis többet kellett volna szállítaniuk, mint amennyit tudtak. Ezt kiküszöbölendő a közelmúltban Bács-Kiskun megyében vásároltak egy területet, ahol cég- és logisztikai központ is kialakítható, s hosszú távon ugyanitt akár a termelés is megoldható.

A folyamatos növekedés a hazai piacon a cégen belüli komoly átalakítások és termékfejlesztések eredménye – magyarázta. A válság mélyén a kereskedelmi cégek többsége csökkentette kereskedelmi, értékesítési hálózatát. Ezt esetükben ha nem is túl nagy sebességgel, de sikerült folyamatosan – a piaci trendekkel szemben – növelni. Arra koncentráltak, hogy az értékesítőhelyekre közvetlenül tudjanak szállítani. Emellett új termékekkel jelentek meg, miután korábban roppant szűk volt a palettájuk.

Az évtized elején szinte csak a Márka szénsavas üdítőkre tudtak támaszkodni. Ma már gyümölcsleveket, jeges teát, ízesített vizeket és hamarosan funkcionális italokat, azaz izotóniás sportitalokat is kínálnak. Ennek következménye, hogy míg öt éve a Márka szénsavas család még csaknem a teljes árbevételért felelt, addig mára a részesedése 60-65 százalékra csökkent.

Forrás

Több, mint retro – Pécskövi Tibor a Trade magazinban

Pécskövi Tibor
Pécskövi Tibor

A nosztalgia ma már kevés a piaci sikerhez. Így gondolták ezt a
Márka Üdítőgyártónál, amikor néhány évvel ezelőtt az alapokról elkezdték
újraépíteni a 70-80-as évek közkedvelt üdítőjét. Ma már
a Márka minden szomjoltó kategóriában sikeres brand. Pécskövi
Tiborral, a cég ügyvezető igazgatójával a bejárt útról és a továbblépés
lehetőségeiről beszélgettünk.

– A Márka a magyar üdítőital-iparág
egyik kultikus terméke. Mikor került
Önökhöz?

Pécskövi Tibor: Az 1973-ban született Márka szénsavas
üdítőt először a Dél-alföldi Pincegazdaságban
palackozták szőlő ízben. Fénykorában
számtalan helyen és ízben gyártották,
majd a privatizáció után fokozatosan
kiszorult a piacról. 2007-ben került a családi
vállalkozásunkhoz, azóta törekszünk
a Márka régi fényének feltámasztására.
Ma már közel 50-féle terméket fog össze a márka.

– Hol és hogy áll most a Márka a piacon?

Pécskövi Tibor: A megfizethető, de magas minőségű kategóriát
céloztuk meg vele, ennél lejjebb
„nem adjuk”. Elsősorban jobb ár-érték
arányunkkal próbáljuk állni a versenyt
a nagynevű konkurenciával.
A multikban már régóta jelen vagyunk,
most elsősorban a hazai láncoknál javítjuk
a disztribúciónkat. Lapu Ferenc kereskedelmi
igazgató kollégámmal egy új
rendszer kiépítésébe fogtunk, amellyel
látványosan növeltük jelenlétünket ezekben
a hálózatokban – immár több mint
1300 értékesítési pontra közvetlenül szállítunk.
Ezzel nemcsak a láthatóságunk javult, de kommunikációnk, promócióink
is sokkal gyorsabban és sokkal több
fogyasztóhoz jutnak el.

– Hogyan képzelik el a márka jövőjét?
Hol találhatja meg a helyét ezen, a jobbára
nemzetközi márkák által jegyzett piacon?

Pécskövi Tibor: Már évek óta azon dolgozunk, hogy kiterjesszük
a márkát más szomjoltó-kategóriákra
is. Előbb jegesteákkal jelentünk
meg, aztán szörppel, a közelmúltban pedig
limonádékkal és gyümölcslevekkel.
Az elmúlt 4 évben megháromszoroztuk
a forgalmunkat, mondhatjuk tehát, hogy
fejlődésünket a piac kényszeríti ki. Idén
például gyümölcsleveinkkel robbantottunk:
alig győzzük a megrendeléseket kielégíteni.
Még rengeteg kiaknázatlan lehetőséget látunk
magunk előtt – most például a kisüveges
horeca-portfóliónk fejlesztése van
napirenden. Van már a tarsolyunkban
egy új palackforma a PET-re is, azonban
ezzel még várunk: nem akarjuk megtörni
egy formacserével a szezon lendületét.

– Lehet-e markánsan különbözni a
többi márkától, egyedinek lenni? Mennyire szabad vagy kell a „retro” életérzésre
alapozni?

Pécskövi Tibor: Mi voltunk az elsők az úgynevezett „retro”
márkák tulajdonosai közül, akik az
alapoktól elkezdték újragondolni a márkát,
hogy a fiatalabb generációkat is meg
tudjuk szólítani. Természetesen vannak
megőrzött elemek (például a jellegzetes
Márka logo), de amúgy arra törekszünk,
hogy minden tekintetben, az összetételtől
a kiszereléseken át a reklámokig egy modern,
a kor igényeinek mindenben megfelelő
terméket kínáljunk a fogyasztóinknak.
Újdonságaink egyike sem tartalmaz
már tartósítószert, vagy például természetes
aromákkal és színezékekkel dolgozunk.
A márkaimidzs, amelyet próbálunk
kialakítani, három szóval foglalható
össze: kedves, egészséges, családi.

– Mivel készülnek az év második felére?

Pécskövi Tibor: Új termékekkel az ősz folyamán jelentkezünk.
A következő reklámkampányunkat
is erre az időszakra tervezzük, amelyben
a gyümölcsleveinket reklámozzuk
majd.

Pécskövi Tibor a Bringaexpón

Bringaexpo 2015: A Tuttobici standjáról

Ezúttal is rengeteg érdeklődött vonzott a Port.hu Bringaexpo.
2015. február 26-a és március 1-je között került megrendezésre az immáron VIII. Bringaexpo, amelyen számos kiállító várta a kerékpározás szerelmeseit. Újdonságokból természetesen ezúttal sem volt hiány.
A legtöbbet oldalunk egyik kiemelt támogatójának a törökbálinti Tuttobici standjánál töltöttük.

Pécskövi Tibor
Pécskövi Tibor

Az impozáns Bottecchia kerékpárok, Spiuk kiegészítők illetőleg Mr. Wheel kerekek társaságában a Tuttobici Egyesület elnökét Pécskövi Tibort kérdeztük.

Miként értékeled a bolt eddigi működését?

Pécskövi Tibor: „A 2014-es év fordulópont volt számunkra. Imre elvesztése mindenki számára sokkoló volt, így a nyáron még egy rövid ideig a jövőnk is kérdésesé vált, hisz nem tudtuk elképzelni, hogy Imre nélkül van-e értelme folytatni az általa elkezdett munkát.
Az októberi verseny sikere nagy támogatást jelentett, lelkileg mindenki átértékelte a történteket, és új erővel látunk neki az idei év tervezésének. Két olyan ember csatlakozott a Tuttobici csapatához, akik szakmailag, és emberileg is megkérdőjelezhetetlenek. A bolt vezetését Török Dániel vette át, aki 9 szeres magyar bajnok triatlonista, míg Ottó (Garamszegi László) vezeti az egyesületünk szakmai munkáját.

Melyek azok a dolgok, amelyek okán ilyen sikeresek lehettek?

Pécskövi Tibor: A Bottecchia és a Spiuk termékek forgalmazása, a professzionális szerviz háttér, mind olyan fundamentumokat termettet a boltnak, mely egyre több olyan embert vonz ki Törökbálintra, akik az ország másik végén kerékpároznak. Sokan csak a társaság, és a kerékpározás szeretete miatt keresnek fel bennünket, hiszen itt az expón is megnyertük a ” Legvidámabb kiállítók díját”!

Célunk, hogy a továbbiakban is az országúti kerékpárosokat és a triatlon versenyzőket tudjuk a legmagasabb színvonalon kiszolgálni, de természetesen az MTB, a trekking, és a gyermekkerékpárok is a kínálatunk részét képezik. Eddig is, de ezután is azon dolgozunk, hogy az ország egyik kiemelkedő boltja és egyesülete lehessünk Törökbálinton. Egy olyan helyen vagyunk, ahol bármely irányban elindulva remek lehetőség van a kerékpározásra.

Mit érdemes tudni az Egyesületről?

Pécskövi Tibor: Ottó vezetésével a hétfő kivételével minden nap edzéseket tartunk. Egyesületi tagjainknak olyan támogatást nyújtunk, amely az országban egyedülálló. Célunk, hogy tőlünk kerüljenek ki az előttünk álló évek bajnokai, de a legfontosabb célkitűzés, hogy a fiatalokat – még azoknak is, akik a nálunk töltött évek alatt nem válnak professzionális versenyzőé – egy életre szóló közösségi illetőleg sport élménnyel gazdagítsuk, amely élmény reméljük, hogy egy egész életen át elkíséri és segíti őket.

Megrendezésre kerül-e idén is a Riczu Imre Emlékverseny?

Pécskövi Tibor: Igen. Az idei évben október 4-én tartjuk meg országúti kerékpáros versenyünket, melyet ezúttal már egy amatőr versennyel is bővíteni fogunk. A tavalyi évben ez a szervezési idő rövidsége miatt nem sikerült. Bízunk benne, hogy idén több külföldi csapat is tiszteletét teszi nálunk.

Köszönjük a beszélgetést.
A Tuttobici kerékpárboltot keressétek Törökbálinton a Szabadság tér 22. szám alatt vagy a www.tuttobici.hu címen.

Pécskövi Tibor a Márka új üzenetéről

Pécskövi Tibor
Pécskövi Tibor

Régi márkák, új üzenetek.
Pécskövi Tiborral a Márka Üdítő Italgyártó Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség legfrissebb adatai szerint tavaly tovább csökkent a szénsavas üdítők eladása. Mit gondolnak a piac kilátásairól, hol áll meg ez az évtizede tartó csökkenés, mit hozhat a jövő?

Pécskövi Tibor: A tavalyi évi 5,7%-os csökkenés mellett a Márka szénsavas üdítőital család tovább tudta növelni az elmúlt négy év növekedési tendenciáját. Ezzel az eredménnyel a harmadik helyen osztozunk a piaci részesedésben a szénsavas területen. Ha az ízesített vizeket, (melyek tartalmilag sok esetben szinte azonosak a szénsavas üdítőkkel) is ide soroljuk akkor a terület növekszik! Az elmúlt évek növekedése után a tavalyi évben a Private Label termékek eladása csökkent szignifikánsan.

Milyen változásokat érzékelnek az eladások szerkezetében árfekvés, kiszerelések, ízek, kereskedelmi márkák szerepe vagy éppen eladási csatornák tekintetében?

Pécskövi Tibor: A tavalyi év az előző évekhez képest is nagyobb árversenyt hozott, még hangsúlyosabbak lettek a promóciók, akciós árak. Előtérbe kerültek a túltöltött XXL termékek. Tavalyi évben kiépítettük saját országos értékesítési hálózatunkat, így olyan új csatornákhoz jutottunk, melyek az előző években, még elérhetetlenek voltak számunkra. A közvetlen értékesítés lehetővé tette hogy az új termékeink, fejlesztéseink, könnyen eljussanak a fogyasztókhoz. Így tavalyi évben sikeresen piacra léptünk gyümölcsleveinkkel, és energia itallal.
Promóciók, ATL és BTL eszközök vonalán számíthatunk-e aktivitásra az Önök részéről a melegebb hónapok beköszöntével? Mely márkákat, termékeket állítják a fókuszba, kipróbálnak-e új ötleteket, eszközöket?
Pécskövi Tibor: Az idei tavasszal három új 2 literes ízzel, és két 1,5 literes kiszereléssel bővül kínálatunk. Legyél te is MÁRKATÁRS kampányunkat 2014 május 01.-én indítjuk. A Márka 25 év után újra elkezd kommunikálni a fogyasztóikkal, újra szeretnénk építeni a Márka ismertségét, és értékeit. A kampányunk a televízióra lesz felépítve, széles csatorna mix-el, célunk 2638 spottal a Márka potenciális vásárlók 86%-nak elérése. Mellette címkén kommunikáció, és kupak kódos rendszerben szerveződik egy nyereményjáték, két és fél hónapon keresztül.

Beszélgetés Pécskövi Tiborral a 100 éves HÉV állomásról

Pécskövi Tiborral beszélgettünk, a HÉV állomás új tulajdonosával.

Pécskövi Tibor
Pécskövi Tibor

Szerk.: A megálló már évtizedek óta pusztul. Hogyan került a tulajdonodba?

Pécskövi Tibor: 2012 tavaszán vásároltam meg a területet, jól ismertem a telket, és az épületet , mivel a régi kerékpárbolt ” a faház ” is ezen a területen volt. Nagyon vonzott a régi állomás épülete, de az első évben a kerékpárbolt megépítésén dolgoztunk. Lóczy Ilona volt az előző tulajdonos, az ő édesapja élt az épületben, aki a HÉV-nél dolgozott. Halála után az épület hosszú évekig lakatlan volt, és ez nagyon meglátszott az állapotán. Mivel ez a terület Törökbálint vízgyűjtő része, az egyik a legalacsonyabban fekvő terület, ezért az épület borzalmasan át volt ázva, nem volt rendes szigetelése, az épületnek csak az egyik részében volt aljzat. Az épület és ez a HÉV vonalszakasz 1913-ban nyílt meg, sokan vannak még Törökbálinton akik a HÉV-el jártak át Budaörsre, Budapestre, vagy Nagytétényre. A Fehérvári út beépítettsége miatt, a megállok sűrűsége miatt, már nem felelt meg a HÉV vasutakkal szemben támasztott követelményeknek, és így ez a szárny 1963-ban villamos-vasút kezelésbe került, és megszüntették a Törökbálinti szakaszt.

Sz: Mikor megvásároltad, egyből tudtad, hogy fel akarod újítani vagy ez később alakult így?

Pécskövi Tibor: Tudtam, hogy kezdeni fogok vele valamit, az időzítést nem tudtam, hogy mikor. 2013 év végén jött egy lehetőség, az önkormányzat minden éveben ír ki pályázatot a helyi védettségű épületek felújítására, és mivel ezt abban évben ezt nem használták ki, Csenger Zalán Annamária főépítész támogatásával novemberben beadtam a pályázatot, és decemberben megnyertünk kétmillió forintot az épület felújítására.

Sz:Tudtad, hogy a HÉV idén 100 éves? Közre játszott ez a felújításban vagy ez merő véletlen?

Pécskövi Tibor: Kimondottan cél volt, hogy készen legyen a felújítás az idén 100. születésnapját ünneplő állomásnak.

Sz: Kik segítettek a megálló felújításában? Gondolok itt anyagi és egyéb segítségekre?

Pécskövi Tibor: Mint említtetem az önkormányzat által megítélt anyagi támogatás, de rengeted támogatást, és segítséget kaptunk Csenger Zalán Annamáriától, aki mint főépítész végig követte a felújítás szakaszait, sokszor járt kint a helyszínen, az épület külső felújítása az ő irányítása mellett történt. Nagyon sokat segített Halmi Károly, aki mint helyi vállalkozó összefogta a kivitelezést, az ő, és csapatának segítsége nélkül neki sem álltam volna a felújításnak, szakértelmük és becsületességük garancia volt arra, hogy a jelenlétem nélkül is magas minőségben történjen a felújítás.

Sz: Végig úgy gondoltad, hogy egy szolgáltató egységet költöztetsz az épületbe? Sosem merült fel múzeum vagy valami hasonló ötlete?

Pécskövi Tibor: Igen a legelejétől ez volt a cél, egy olyan helyet szerettünk volna létrehozni, ami a hely architektúrájához méltó színvonalú. Nekem személy szerint a múzeum gondolata, nem volt vonzó, hiszek abban, hogy lehet egy régi épületnek úgy is meg lehet adni a tiszteletet, hogy közben használjuk, és nem csak időszakosan nyitjuk meg az emberek előtt. Szerintem a funkcionalitás sok esetben összeegyeztethető az általunk eldöntött megóvásra kijelölt épületek fenntarthatóságával , az egyik nem zárja ki a másikat. Remélem, hogy ez nálunk is találkozni fog!

A Trade magazinban megjelent interjú Pécskövi Tiborral

Kérdések az energiaitalokról

Pécskövi Tibor
Pécskövi Tibor

Pécskövi Tibort a Márka Üdítőgyártó Kft. ügyvezetőjét kérdeztük a magyarországi energiaital piacán történt változásokról.

Szerk: Hogyan alakultak az energiaital-piac eladásai az elmúlt időszakban? Folytatódott-e a megtorpanás utáni újbóli növekedés, érték-e újabb külső hatások?

Pécskövi Tibor: Az eladások lassú növekedést mutatnak, a közelmúltban újabb külső hatás nem érte az energiaitalok piacát.

Szerk: Milyen változásokat érzékelnek a piac szerkezetében öszetétel, méretek, kiszerelések, eladási csatornák tekintetében? Folytatódott-e az íz paletta lassú, de biztos színesedése?

Pécskövi Tibor: Meg kell különböztetnünk energiaitalokat, és olyan energiaital múltú márkaneveket, melyek ma koffeintartalmú üdítőitalokat forgalmaznak. Az energiaitalok között lényegében eltűntek a nagy kiszerelések, ezek csak az energiaitalnak látszó üdítőitalok között maradtak fenn. Az íz paletta egyre színesebb, a gyümölcsízek és a cola íz után, az egészségesség látszata felé nyit az íz választék, majd az idő eldönti melyik irányzat lesz életképes.

Szerk: Milyen szempontok befolyásolják innovációs munkájukat? Hogyan szerepelnek újdonságaik, milyen irányban látnak lehetőséget az előrelépésre? Lesznek-e a közeljövőben új termékeik?

Pécskövi Tibor: Nehéz a verseny a fent említett helyzet miatt, hiszen a Neta terhét viselő energiaitaloknak árban versenyezniük kell az energiaitalnak látszó, de a Neta terhét nem viselő üdítőitalokkal. Termékeink a gyümölcs ízű energiaitalok között fenti körülmények ellenére sikeresek, ezért hamarosan újdonsággal is jelentkezünk.

Szerk: Milyen kommunikációval, marketingüzenetekkel építik márkájukat? mely csatornákra és fogyasztói csoportokra koncentrálnak? Milyen (ATL és BTL) eszközökkel élnek, kipróbálnak-e újdonságokat? Milyen módszereik, ötleteik vannak a trade marketing területén?

Pécskövi Tibor: Mi a Márka márkanév további erősítésén fáradozunk, ehhez idén is ATL kampány lesz, erős televíziós támogatással. Eszközök tekintetében maradunk a kipróbált módszereknél és csatornáknál, de a Márka termékekkel aktívak vagyunk az áruházláncok különböző matrica gyűjtő kampányaiban is.